A Coachok Háza
közösségi tér

„alapkövét” 2004-ben raktam le. Mára a Coachok Házában azonos a coaching szemléletünk,közös nyelvet beszélünk és számos konstruktív együttlét energiával töltöttük meg. Megtanultuk, hogyan hallgassuk és értsük meg mélyebben és őszintébben egymást és önmagunkat is.

Hisszük, hogy

A saját életünk vezetőivé
kell válnunk

A változás
lehetőség

Egy őszinte
beszélgetés a legjobb
ha elakadunk

 

 

Magunkat hitelesen
mások tükrében
ismerhetjük meg

Az együttműködés
alapja a másik
meghallgatása

Ahhoz, hogy mások segítői
lehessünk, mentálisan is
fittnek kell lennünk

Jövőképünk

Egy lépéssel a holnap elé… ha meg kell fogalmaznunk, akkor a következő tíz évet is ebben a szellemben szeretnénk megvalósítani. Azt tapasztaljuk, hogy a mindennapi életben és a munkában is kiemelkedő szerepe lesz az emberi kapcsolatok művészetének. A gazdasági és társadalmi környezetünk változásai egyre nagyobb adaptivitást és egyre gyorsabb fejlődést várnak el tőlünk és partnereinktől. Beszélgetés Házunkban olyan világot szeretnénk teremteni, amelyben tovább erősíthetjük a bátor, felelősségvállaló, önfejlesztő szemléletű coach és vezetői szerepre való felkészülést.

Alapító edző

Az olimpiai aranyhoz nemcsak a legjobb csapat kell, de a legjobb edző is!

 

Egykori, ifjú sportolóként ez már megfogalmazódott bennem. S a felnőtt, munkaévtizedek során pedig azt értettem meg,hogy az életünk – különösen a szakmai pályán- tulajdonképpen a privát sportágunk.

Innen egyenes út vezetett ahhoz,hogy küldetésként tekintsek arra,hogy minél több edző-szemléletű vezetőt,szakmai segítőt képezzünk. Hogy a feladatvégzésekért és egymásért is felelősséget vállalva emberséges légkörben eredményes , megelégedett életet élhessünk.

A Coachok Háza alapító-ötlete a beérett, megvalósult álmom. Motivációja a folyamatosan növekvő, lelkes csapatok elkötelezettsége.
Bajnoki igyekezetünket végig áthatotta az „együtt”szemlélet, a partnerség és a korrekt küzdőszellem.

A Coachok Háza innovatívan és stabilan felépült. Tervezzünk tovább, együtt!

 

Bán Zsuzsanna
MSZCT tag
AC tag
(Association for Coaching)
zsuzsanna.ban@coachokhaza.hu

Edzőtárs

 

Júlia a Coachok Háza és a Generációs Terasz innovatív társalkotója. A szupervízió alapú coach képzés „stafétáját” , mint a képzés vezetője viszi tovább. A munka-magánélet harmónia elkötelezett támogatója. Coach, tréner, család-mediátor, Innermetrix tanácsadó. Speciális szakmai területei: kreatív nevelés, a család menedzserek és a családi alkotmány coachingja, generációk együttélése, pályakezdők szakmai személyiség fejlesztése, női pálya -úttervezés. A Leader as coach képzések oktatótársa.

Szász Júlia
julia.szasz@coachokhaza.hu

Szakmai barátaink Európában

 

Patrick a professzionális szervezetfejlesztés és a globális karitatív tevékenységek harmonikus összehangolásának a példaképe. Jelenleg a World Agroforestry Centre senior természetmentője, miközben 2000 óta aktivistája az AFS (American Field Service) nemzetközi diákcsere szervezetnek. Kuratóriumi tagságot is vállalt az AFS magyarországi alapítványában. Volt vezérigazgató helyettes ( Ogilvy ), több cégnél vezető (legutóbb Aspect ) Életfilozófiája: felelősségvállalás és aktív tevékenység az emberiség és a természet jövőjéért.

Patrick Worms MSc Cantab

Lisa a Coachok Házában minőségbiztosítási senior konzulens partnerünk. Hosszú éveken keresztül a svájci Association of Coaching Supervision and Organizational Development BSO elnöke. Lisa több mint 15 éve dolgozik Magyarországon is mint coach, szupervizor és szervezetfejlesztési szakértő. Különösen konfliktus kezelés és kríziskommunikációs területeken nyújt integrált , holisztikus szemléletet és módszertant. Számos coach képzésünkben osztotta meg tapasztalatait. Lisa az ANSE, European Association of Supervision and Coaching ANSE kuratóriumi tagjaként részt vállalt a szupervízió európai fejlesztésében.

Liselotte Schoch

Louis holland tanácsadó kollégánk, aki 1970-től aktív szupervizor és coach. Az ANSE alapító elnöke (1997-2003) Főszerkesztője volt a Szupervízió&Coaching holland szakfolyóíratnak (1983-1997) és dolgozott az Európai Uniós Leonardo Projekt szakértői bizottságában a szupervízió minőségi standardjainak kidolgozásán. Oktatóként személyügyi-és szervezetfejlesztési területen tart képzéseket több Európai egyetemen. Holland, német, angol, magyar, szlovén, spanyol, horvát, román nyelven publikál folyamatosan a szupervízió –coaching és felnőttoktatás fejlesztési témáiban.

Drs. Louis van Kessel

Coaching megközelítésünk

Integratív,
rendszerszemléletű,
emberközpontú…

Ezek a legfontosabb
jellemzői coaching
megközelítésünknek.

Szupervíziós szemléletmódra építünk

Megközelítésünk alapja, a szupervízió. A szupervízió távolból,több nézőpontról való rálátást jelent, melynek középpontjában a szakmai személyiség fejlesztése áll. Magyarországon különösen hatékonynak tartjuk a szupervíziós szemléletű coaching munkát, mert integratív megközelítésével lehetővé teszi a személyes és a szakmai, az érzelmi és a kognitív tapasztalatok és működés együttes kezelését.

A változást, fejlődést konstruktív beszélgetésekben formáljuk

A változások akkor történnek meg, ha az adott témákról elkezdünk másként gondolkodni, megváltoztatjuk a véleményünket és más-új értelmezést alakítunk ki.
A nézőpontváltás vezet a viselkedés és a mindennapi működés megváltozásához .